Pszichozsaru, avagy aki megtalálja a gyilkos névjegyét…

1956-ban, a bűnügyi személyiségelemzés hajnalán James Brussel New York-i pszichiátertől kriminálpszichológiai szakvéleményt kértek az Őrült Robbantó ügyében. Doktor Brussel szerint az elkövető a negyvenes éveiben járó keleti bevándorló, aki édesanyjával él és begombolt, kétsoros öltönyben jár. Amikor a rendőrség végül elfogta George Meteskyt, az begombolt, kétsoros öltönyt viselt...

A média onnantól az „analitikus dívány Sherlock Holmes”-ának és a „pszichiáter látnok”-nak kezdte James Brusselt nevezni. Brussel doktor azonban visszautasította e megtisztelő jelzőket, mondván: munkája a tudomány, az intuíció és a remény keveréke; később pedig az elsők között volt, aki figyelmeztetett arra, hogy a bűnügyi személyi-
ségelemzők munkája sosem helyettesítheti a nyomozás során feltárt bizonyítékokat.

Sherlock Holmes módszerei…
Az FBI ügynökei a hetvenes években kezdtek a Brusseléhez hasonló módszereket alkalmazni a cég viselkedéstudományi részlegénél. Howard Teten FBI-ügynök tekinthető a bűnügyi személyiségelemzés szellemi atyjának, aki akkor kezdett a sorozatgyilkosok személyiségének elemzésén gondolkodni, amikor még bűnügyi helyszínelőként dolgozott Kaliforniában. Tetennek munka közben folyamatosan azon járt az agya, mit árulnak el az elkövetőről a helyszínen talált bizonyítékok. Úgy gondolta, a gyilkos mindig otthagyja névjegyét a tetthelyen, s ezért összefüggést lehetne találni a helyszín, az elkövetés módja és az elkövető személyisége között.

A rendőrök persze mindig is felhasználták a tetthelyen talált bűnjeleket, ebben nincs semmi új. A helyi nyomozóknak azonban nincs se idejük, se tapasztalatuk, se érzékenységük arra, hogy komolyabb összehasonlításokat végezzenek és szabályszerűségeket keressenek a bűncselekmények között. Azokat a módszereket, amelyeket ma a profilerek használnak, valójában Sir Arthur Conan Doyle, a Sherlock Holmes-krimik szerzője találta ki (akiről mellesleg sohasem bizonyosodott be, hogy ő maga nem követett-e el gyilkosságot).

A bűnügyi személyiségelemzés elmélete azon a hipotézisen alapszik, hogy mindenen, amit teszünk, rajta hagyjuk személyiségünk lenyomatát. A sorozatgyilkosok abnormális lelki működésük következtében pedig az átlagnál beszédesebben fejezik ki tetteikkel egyéniségüket, s ezek a jelzések jellegzetes mintát követnek. Az ismétlődő vonások főként a szexuális indítékú bűncselekmények esetén gyakoriak, de tudni kell, hogy a sorozatgyilkosok 95%-a szexuálisan motivált, akkor is, ha nem erőszakolja meg áldozatát. Ha a nyomozó tudatában van ezeknek az ismétlődéseknek, összevetheti adatait más bűntények mintáival, s a gyanúsítottak körének szűkítésével rátalálhat a gyilkosra.

Nézzük a konkrét példákat! A tapasztalatok szerint az idősebb bűnözők általában a folyóba dobják a holttestet. Ha a hullára elhagyott helyen találnak rá, akkor a gyilkos szeret mozogni, bejárta és megismerte a környéket. Ha az áldozaton, főleg a nemi szervein roncsolódás van, nem kizárt, hogy az elkövető ismerte a megboldogultat. Ha kővel roncsolta szét az arcát, még biztosabb, hogy ismerte. Ha a házon nincs nyoma erőszakos behatolásnak, s az elkövető még elidőzik ott egy ideig és mondjuk, eszik pár falatot, akkor valószínű, hogy a szomszédban lakik. Az olyan gyilkos, aki kényelmetlenül érzi magát a tetthelyen, azonnal távozik. Ha a helyszínen tisztán csillog a mosdókagyló, az elkövető az elmúlt hat hónapban hagyott el egy menhelyet.

Mint látható, ezen állítások némelyike józan paraszti ésszel is kikövetkeztethető, míg a többi, statisztikailag kimutatott korrelációnál nem látunk ok-okozati összefüggést. Ezen együttjárások alapján, a gyilkosság körülményeinek ismeretében meg lehet rajzolni a gyilkos személyiségrajzát, a kép birtokában pedig a nyomozók egy-két személyre szűkíthetik a keresést, és megoldhatják az ügyet.

Az FBI személyiségelemzőit a nagy publicitás nyomán ma már misztikus tekintély övezi. A sajtó gyakran úgy mutatja be őket, mint egy ritka faj példányait, akik különleges pszichikus képességekkel rendelkeznek, és képesek a bűnözők szemével látni a világot. A Miss Pszichozsaru című, nálunk is vetített amerikai tévésorozat csinos FBI-ügynöke is ezt a képet erősíti, amikor látomások formájában villan be nála egy-egy bűnügy elkövetésének módja. A valóság, persze, ennél kevésbé transzcendens: a bűnügyi személyiségelemzés oroszlánrészét az a (Violence Criminal Apprehension nevű) számítógépes program végzi el, amelybe az összes eddigi sorozatgyilkosság adatait betáplálták, hogy összehasonlíthassák őket egy aktuális, ismeretlen elkövetős bűncselekmény tényeivel.

Howard Teten, a bűnügyi személyiségelemzés atyja a hőskorban a tetthelyek szabályosságait mentális zavarokhoz társította, így a sorozatgyilkosokat két csoportra osztotta: pszichotikusokra és pszichopatákra. A laikusok gyakran összekeverik a kettőt, pedig a két csoport semmiben nem hasonlít egymásra. A pszichotikusokat, vagyis a skizofréneket nevezi a köznyelv őrülteknek, míg a pszichopaták tökéletesen beszámíthatók igazságügyi értelemben, s éppen ez a dolog paradoxona, hiszen nem az-e a valódi őrült, aki tiszta tudattal tesz őrült dolgokat? Ez a kérdés azonban messzire vezetne minket, térjünk vissza inkább a személyiségelemzésre: az aktuális felosztás szerint manapság tehát rendezett (pszichopata) és rendezetlen elméjű (pszichotikus) elkövetőkre osztják a sorozatgyilkosokat.

Aki megretten és fél
A pszichotikusok, vagyis a rendezetlen elméjűek a sorozatgyilkosoknak mindössze 5%-át adják. Ők azok, akik egy-egy roham alkalmával gyilkolnak, és a sátán vagy a zöld emberkék súgják meg nekik, mit tegyenek. Közös jellemzőjük, hogy mindanynyian magukba forduló, zárkózott egyéniségek, akik valódi remeteként élnek egyedül, vagy családjuk körében. A legtöbb skizofrén tökéletesen ártalmatlan, amikor viszont ölnek, fölöttébb furcsa módon teszik. Ha szexuális jelzésekkel találják szembe magukat (tegyük fel, egy csinos lány kikezd velük), a női nemtől való félelmükben visszarettennek, védekezni kezdenek, s a védekezésbe náluk beletartozhat a gyilkosság is. A skizofrén öl, majd alaposan szemügyre veszi a tetemet úgy, mintha a nemi szervek mágikus hatással lennének rá.

Ha a gyilkos fiatal, végigtapogatja ugyan áldozatát, de nem tesz kárt a testben, az idősebbek számára azonban a veszély még fenyegetőbbnek tetszhet, mert ők igyekeznek eltávolítani vagy megváltoztatni a nemi jelleget: férfivá változtatják a nőt azzal, hogy botot dugnak a hüvelyébe vagy levágják a melleit. A skizofrén számára a gyilkosság védekezési mód, úgy próbálja megvédeni magát attól, amit fenyegetőnek érez, hogy kiiktatja a veszélyforrást. A skizofrén elkövetőkről azt is tudni lehet, hogy saját körzetükben ölnek, és olyanokat, akiket jól ismernek. Ha tehát a gyilkosság elkövetési módja egy fiatal pszichotikusra utal, a kihallgatottak között pedig szerepel egy magányos farkas, aki begubózik, alig szól, nem néz a másik szemébe, és mondjuk, 15-19 éves: nagy valószínűséggel megvan a gyilkos.

Aki tervezi és élvezi
A pszichopata, vagyis rendezett elméjű sorozatgyilkos egészen másként viselkedik. Ő mindent aprólékosan kigondol és megszervez, és határozottan élvezi, hogy kijátssza a rendőrséget. A pszichopata társaságkedvelő és talpraesett. Ha a rendőrök beülnek valahová kávézni, ő a szomszéd asztalhoz ülve hallgatózik. Izgalomba hozza ez a helyzet, mert az az érzése támad tőle, hogy a törvények felett áll, jobb a zsaruknál, és soha nem fogják elkapni. Számára a gyilkosság játék, vagy inkább sport. (Emlékezzünk vissza John Doe-ra a Hetedikben! Ott a zseniálisan ördögi sorozatgyilkos maga keresi fel a nyomozókat a bíróság épületében, mert másként sosem akadnának
a nyomára.)

Ha a rendőrök megoldatlanként zárják le az ügyet, a pszichopata képes csak azért újra gyilkolni, hogy munkát adjon nekik. Gúnyos hangú, heccelődő leveleket ír, és gyakran visszatér a tett helyszínére, vagy a temetőbe. A pszichopata nem követ el erőszakot a tetemen, viszont élvezheti a gyilkosság előtti kínzást, mondjuk, fogóval csipkedi a mellbimbóit. A tudat, hogy hatalmat gyakorol áldozata felett, szexuális ajzószerként működik nála. A tipikus sorozatgyilkos a profilerek szerint fiatal (első gyilkosságát huszonhét éves kora körül követi el), fehér bőrű (83%) férfi (89%). Áldozatait, akiknek 65%-a nő, gondosan megválogatja, nem vaktában öl, s az áldozattal igyekszik kontaktust teremteni. A kést, a baltát és a fojtogatást előnyben részesíti a pisztollyal szemben, mert ezek a fegyverek közvetlenebb kapcsolatot teremtenek az áldozattal. A pszichopata nem hirtelen impulzus hatására öl, és a gyilkosságok közt viszonylag hosszú idő telik el.

Mivel a korábbi kriminológiai szakirodalomban a profilerek semmit nem találtak arról, hogyan választja ki a sorozatgyilkos áldozatát az emberek tömegéből, majd hogyan vonja uralma alá és hogyan manipulálja, az ügynökök járni kezdték a börtönöket, és kikérdezték a sorozatos nemi erőszaktevőket, sorozatgyilkosokat és merénylőket azt remélve, így többet tudnak meg gondolkodásukról, és könnyebben megoldhatják a hasonló ügyeket. Ötvenoldalnyi kérdéssel keresték fel a bűnözőket, és a kérdőívek egyeztetése után figyelemre méltó egyezéseket, szabályszerűségeket találtak. A pszichopata sorozatgyilkosok többsége keresi a hírnevet, feltűnési viszketegségben szenved. Élvezik, hogy szakemberek vizsgálják őket, mert énközpontú lények, s még akkor is büszkék arra, amit tettek, amikor már rács mögött vannak, és a halálos ítélet végrehajtására várnak. Legtöbbjük valamiféle fantáziavilágban él, és újra meg újra átéli a bűntény részleteit.

A szexuális ragadozó
A rendezett elméjű gyilkos igen intelligens, ért az emberek és a nők nyelvén. Együtt él valakivel, a bűntettet előre eltervezi, hidegvérrel hajtja végre, majd követi a média híradásait. Idegent pécéz ki magának, és végig sakkban tartja áldozatát. Különböző eszközökkel korlátozhatja szabadságát: kötéllel, lánccal, szigetelőszalaggal, szájpecekkel, kendővel kötheti be a száját, szemét. Élvezi, hogy a hatalmában tartja, fokozhatja rettegését és meghosszabbíthatja haláltusáját. Előfordul, hogy hol meghúzza, hol kiengedi a nyaka körül a kötelet, ha pedig elájul, feléleszti. A halál beállta után rejtekhelyre hurcolja a tetemet, és lehet, hogy emléktárgyat vagy trófeát visz magával: egy ruhadarabot, vagy akár egy testrészt.

Az eset: 1988 júliusában egymás után két örömlányt találtak holtan Delaware államban, az út mentén. Mindkettejükkel fojtogatással végeztek. Az elkészült személyiségrajz alapján úgy vélték, az elkövető rendezett elméjű, aki a környéken él vagy dolgozik, feltehetően az építőiparban. Fehér, húszas éveiben járó férfi. Furgonja vagy teherautója van, amivel sokat furikázik. Állandó kapcsolata van egy nővel, de a bűncselekmény idején érzelmileg üresnek érzi magát. Előtörténetében erőszakos viselkedés nyomai találhatók, talán elő is állították már testi sértésért vagy betörésért. Rajong a zsarukért, és valósággal a nyomukban jár. Ha nem fogják meg, újra öl.

Az elemzés: Ha mindez első olvasásra boszorkányságnak tűnik, vegyük sorra újra a kijelentéseket. A tettes életkorára a hasonló bűncselekmények után leszűrt tapasztalatokból következtettek. Tette szervezettségi szintje, a végrehajtás szakértelme azt mutatta, nem tinédzser az elkövető. Az áldozatok megkötözése és kordában tartása rendezett elméjű gyilkosra utalt. Azt is tudták, hogy az ilyen bűnözők furgonnal vagy teherkocsival járnak, mert ezzel könnyen leplezhetik a bűntényt. A gyilkos ilyenkor órákig cirkál az utakon, prédára vadászva. Tehát a kocsiban tetemes mennyiségű kilométer lesz. Szereti a hatalmat, ezért vonzza a rendőrség. Egyik áldozatától egy építkezés közelében szabadult meg, és ismerte
a szerszámok rendeltetését, tehát köze lehet az építőiparhoz.

Az elfogás: Amikor két hónap és további három gyilkosság után – egy rendőrnőt bevetve csalinak – elfogták Steven Pennellt, a nős elektrotechnikus mindenben megfelelt a leírásnak. A harmincegy éves nős férfi orális szexre kezdett alkudni az ál-prostinál. Fehér, 31 éves férfi, a furgonjában rengeteg kilométerrel. Kétszer folyamodott már állásért a rendőrséghez, de nem vették fel. Lopásért és birtokháborításért volt már előállítva. A beszélgetés során érzelmileg kiégettnek tűnt. A kárpitjából szerzett szövetminták, majd az autógumijának megszerzett lenyomata tárgyi bizonyítékokkal is alátámasztotta bűnösségét, így letartóztatták, bűnösnek találták, és 1992-ben kivégezték.

Ellentmond a józan észnek
Az FBI mindössze húsz személyiségelemző ügynököt alkalmaz, akik évente hozzávetőleg nyolcszáz személyiségrajzot készítenek, ami elhanyagolható mennyiség a megoldatlan gyilkossági ügyek nyolcezres nagyságrendjéhez képest. A profilerek évente száz-százötven felkérést kénytelenek visszautasítani idő hiányában, s az USA legtöbb megoldatlan bűnügye soha nem kerül az FBI nyomozástámogató részlegéhez, ahol a bűnügyi személyiségelemzők dolgoznak. Az ismeretlen elkövetőkről készülő személyiségrajzok nyolc-tízoldalas, kettes sorközzel készült jelentések, s fontos megjegyezni, hogy ezek sosem bizonyítékként készülnek, mert nem mások, mint csiszolt okfejtésen alapuló esszék, találgatások, megérzések, amelyek azonban megdöbbentő gyakorisággal bizonyulnak igaznak.

Az FBI csak a legbonyolultabb esetekben készíttet személyiségrajzot, például, ha évekig nem sikerül megoldani egy ügyet. Egy ötéves periódusban körülbelül harminc gyilkossági ügy megoldását segítették elő ezek a jelentések. A személyiségelemzés öt százalékban azonnali áttörést hoz a nyomozásban, további tíz százalékban pedig a gyanúsítottra úgy akadnak rá, hogy a rajzolat megfelelő vágányra terelte a nyomozást. Egy felmérés szerint a nyomozók úgy vélik, a később megoldott esetek hetven százalékában segített a személyiségelemzés.

A személyiségrajzok néha ellentmondanak a józan észnek. Egyszer a személyiségelemzők kijelentették, hogy az atlantai fekete gyerekek gyilkosa minden bizonnyal maga is fekete, miközben korábban mindenki azt feltételezte, hogy a gyilkos fehér, és gyűlöli a feketéket. Pedig hogyan is mozoghatna egy fehér észrevétlenül egy feketék lakta negyedben… Az is szabály, hogy a sorozatgyilkosok törvényszerűen a saját fajtájuk ellen fordulnak. És valóban, a gyilkos egy fekete férfi volt.

A profilerek nemcsak személyiségrajzot készítenek, de javaslatot is tesznek, kit milyen trükkel lehet lépre csalni. Mivel a kutatások azt igazolták, hogy a rendezett elméjű pszichopaták figyelemmel kísérik a róluk szóló sajtót, azt javasolták, a rendőrség helyezzen el megemlékezéseket a helyi sajtóban a megoldatlan esetekről a bűncselekmények évfordulóján. Ha a cikkben az újságíró véletlenségből megemlíti, hol van eltemetve az áldozat, meglehet, hogy a gyilkos kedvet kap a meglátogatására. Számos esetben kapták már el így az elkövetőt, aki a sírnál a gyilkosság olyan részleteit is felfedi, amelyekről senkinek nem volt tudomása. De az is előfordult már, hogy a rendőrök csak kamerát szereltek fel a sírnál, de őrizetlenül hagyták, és most van ugyan egy vallomásuk, de fogalmuk sincs róla, ki látható a felvételeken.

A gyilkos visszatér a tett helyszínére… Ez sem új dolog, Sherlock Holmes is tudott róla. A profilerek mindössze bebizonyították, hogy ez nem holmi agyszülemény. A sorozatgyilkosok, gyújtogatók és terroristák szeretnek visszamenni a színhelyre, gyönyörködni művükben. S ha egy gyilkos azt olvassa egy szakkönyvben, hogy a hasonszőrűek hajlamosak visszatérni, ez nem veszi el a kedvét. Legfeljebb óvatos lesz, de megteszi, mert a vére hajtja.

A pszichopata bája
A sorozatgyilkos pszichopatákat gyakran nevezik az eszményi vőnek, mert hihetetlen megnyerő személyiségek, „pszichopata báj” van bennük. A környezetük kihallgatásakor úgy írják le őket, mint aki a légynek sem tud ártani. IQ-juk magasabb az átlagnál, ők a szerepjátszás bajnokai. A környezetnek nem tűnik fel más, mint hogy a szomszéd sokat van távol. Jól eleresztett családból jönnek, de gyerekkorukban sok trauma éri őket. Alkoholizmus (68%), szexuális erőszak (40%), fizikai erőszak (30%), sok költözés (68%), lelki terror (68%).

Gyerekkorában a sorozatgyilkos gyakran állatkínzó, piromán, ágybavizelő. Kamaszként magányos, visszahúzódó, és rengeteget maszturbál. Olyan fantáziavilágban él, ahol a szex és az erőszak összefonódik. Hamarosan elkezd gyilkosságról fantáziálni, majd akcióba is lendül. Azért nők az áldozataik, mert bosszúvágyuk alapvetően anyjuk iránt él. Vagy fiatal lányokat ölnek, mert a gyilkosság szexuális izgalommal jár számukra, vagy idős nőket, akik az anyjukat személyesítik meg. A sorozatgyilkos Andy Warhol 15 perc hírnevére áhítozik. Be akar kerülni a lapokba, egy róla közölt fantomképtől teljesen elszáll. Az anyját is képes megölni, hogy bent legyen a híradóban. Az érzelmes kansasi fojtogató írt a sajtónak: hány áldozatot kell még ejtenie ahhoz, hogy végre beszéljenek róla? Amikor egy amerikai újságírónő interjúkat készített velük, azok, akik kimaradtak, féltékeny leveleket írtak, hogy ők sokkal érdekesebb dolgokat tudnának mesélni.

  • Film és élet…
    A bárányok hallgatnak című thrillerben az FBI egy fiatal, ambíciózus ügyvéd-gyakornokot küld a börtönbe Hannibal Lecter, az emberevő sorozatgyilkos kihallgatására. A valóságban természetesen soha nem küld az FBI hallgatókat kérdezőbiztosnak, sőt az ügynökök csak kettesben merik látogatni a rabokat. Aggodalmuk többnyire azonban alaptalan, mert börtönszituációban a sorozatgyilkosok megnyerőek és mosolygósak. Azt remélik, hogy jó magaviseletükjutalmául előbb szabadulhatnak, sem üvegfalra, sem szájkosárra nincs tehát szükség a beszélgetések alatt. A pszichopaták sokszor maguk látják el saját védelmüket, és gyakran bújják a jogi szakkönyveket, ügyüket tanulmányozva. Ezt teszi Max Cady is a Rettegés fokában, ahogy a valóságban Edmund Kemper és Ted Bundy is jókora jogi könyvtárat halmozott fel cellájában: FBI-kézikönyveket, pszichológiai és kriminológiai munkákat gyűjtöttek össze.

    Amikor ezek az emberek a gyilkosságokról beszélnek, úgy mesélik őket, mint egy filmet. Hidegek és számítóak, nincs bennük lelkifurdalás, a beszélgetésekben sokszor a technikai részleteket taglalják, hogy milyen nehéz volt megszabadulni az áldozat testrészeitől. Többségük azt vallja: ha elengednék, újrakezdené. Hannibal Lecter karaktere több pszichopata alakjából lett összegyúrva. Egyikük Edmund Kemper, aki lefejezte áldozatait (köztük édesanyját és nagyszüleit), s a fejüket trófeaként őrizte. Edward Gein emberbőrrel dekorálta ki otthonát, Richard Chase pedig felfalta áldozata belső szerveit. Hannibal Lecter alakjában eltúlzott, már-már parodisztikus formában jelennek meg a sorozatgyilkosokra jellemző, átlagon felüli szociális képességek. Az emberevő pszichiáter szaglás alapján tudja – szó szerint – kiszimatolni Starling ügynök tisztálkodási szokásait, suttogásával képes a szomszéd zárka lakóját öngyilkosságba hajszolni, és ránézésre kitalálja az emberek élettörténetét.


Hozzászólások