Frank (Frank)

Kapásból előny egy film számára, ha van valami olyan eleme, mely alapján könnyedén beazonosí­thatja akár évekkel, évtizedekkel később is a nagyérdemű, még akkor is, ha maga a mű egyébként nem túl emlékezetes.

A Frank szerencsére azért több szót is érdemel, de az kétségtelen, hogy ügyes alapötlete sokat dob rajta, és nem kell sok idő, hogy kisköltségvetésű, független létére közszájon forogjon majd. Ez lesz a film, amiben „Michael Fassbenderen végig ott van egy papí­rmasé műfej”. Figyelemfelkeltő, nem? És egyben merész szerepvállalás egy olyan szí­nész számára, akinek az egész világ ismeri az arcát. Ezúttal azonban épp ez az, amit nem használhat. Marad a hang és a mozgáskultúra. Fassbender természetesen nem vall szégyent, remekül kelti életre Franket, a csodabogár zenészt, aki kimondhatatlan nevű (Soronprfbs) bandájával a tökéletes zenei hangzást keresi. Megszállott a zenekar is, amely ha kell, hónapokra elvonul egy isten háta mögötti, a világtól elzárt erdei kunyhóba, hogy összerakják legújabb számaikat, és megszállott a frontember is, Frank, aki a nap 24 órájában egy hatalmas műfejet hord, azon keresztül lát, beszél, eszik, iszik, de abban zuhanyozik és alszik is. Természetesen a különc életvitel és í­zlésvilág nem talál sok követőre, koncertjeiket kis lebujokban tartják, melyekben csak lézengenek az emberek. De mi történik akkor, ha egy ilyen művész megkapja azt a figyelmet, amire mindig is vágyott? Vagy legalábbis úgy gondolta, hogy vágyott rá. Minket, a furcsa közösség életébe alámerülő nézőket a másik főszereplő, Jon (Domhnall Gleeson) képvisel, ő a teljesen normális, zenét szerető, komponálgató és művelő ember, akit sorai közé fogad a fura kvintett, és aki teljesen felforgatja az életüket. A Frank érdekes kórkép a társadalmi elvárásokat és a populáris igényeket elvből elutasí­tó, a művészi periférián élő emberekről, akik egy közéjük keveredő átlagember (úgymond tipikus fogyasztó) hatására kezdenek hozzáidomulni ahhoz, ami ellen eddig foggal-körömmel harcoltak. Az alapvetően jóhiszemű Jon, mint egy baktérium, kezdi megfertőzni a szervezetet (zenekart) és mikor elér a szí­vhez (Frankhez), az mindenre negatí­v hatással lesz. Lenny Abrahamson, í­r rendező a drámai alaphelyzetet humorral és egyedi zenei világgal fűszerezi, í­gy időnként ő is áldoz a popularitás oltárán. Minden bizonnyal ambivalens érzésekkel kel majd fel székéből a közönség, mert bár a Frankben látható bizarr emberek hasonlóan furcsa atmoszférát teremtenek, egyedi hatásuk alól mégis nehéz lesz kivonni magukat. Franket nehéz megszeretni, de érdemes.
Rendezte: Lenny Abrahamson
Szereplők: Michael Fassbender, Domhnall Gleeson, Maggie Gyllenhaal, Scoot McNairy, Hayley Derryberry
Forgalmazó: Mozinet
Magyarországi bemutató: 2014. július 31.


Hozzászólások